Primăvara Poeziei / A Költészet Tavasza (III)

VIOREL

MUREŞAN

Astăzi, despre ciocănitori

a fost poreclită ciocănitoarea

şi chirurgul livezilor

iar acest nume i-a rămas

s-a uitat însă

sau nu s-a prea ţinut seamă

că ghionoaiele dau târcoale şi oamenilor

mai ales celor care-au murit

la început

loviturile cu ciocul sunt foarte rare

şi după fiecare ciocănit

ea stă şi ascultă

ce

şi cum se mişcă

sub oasele frunţii

apoi

ciocăniturile se-nteţesc

de parcă pe biata pasăre ar cuprinde-o un fel de spaimă

că mortul se pregăteşte de înviere

ciocănitoarea trebuie să-şi ducă misia până la capăt

ea caută să-i tămăduiască pe morţi

scoţându-le din cap

amintirile

Ma a harkályokról

fakopáncs és gyümölcsfák orvosa

becenevet kapta

és ez a név rajta maradt

de elfelejtődött

vagy nem vették figyelembe

hogy a gonosz az embereket is kerülgeti

főleg haláluk után

kezdetben

nagyon ritka a csőrcsapás

és minden kopogás után

szünetet tart és hallgatózik

mi

és hogyan mozog

a homlok csontja alatt

azután

a kopogások élesebbek lesznek

mintha szegény madár félne

hogy a halott feltámadni készül

és egy harkálynak be kell fejeznie küldetését

igyekszik meggyógyítani a halottakat

kirántva fejükből

az emlékeket

  traducere de/fordította Balázs F. Attila

VIORICA

MUREŞAN

Părăsire de vară

Cel mai bine e să fii părăsit vara, dacă tot e să fie.

Văzului rupt din câmpie i se fac pene de ciocârlii negre;

o burkă din negrele pene cu arăboaică soarele fierbe.

Auzului rămas fără spaţiu şi timp

i se face o ureche de stejar, cealaltă de ploaie şi

auzi tot ce se întâmplă, de e lună plină,

din fruct până la rădăcină.

Gustului i se fac buze de var;

navigator amar vei fi, al mărilor de calcar,

fluturând pe descărnatele vertebre, fâşii, cămaşa ta de rouă,

în caz că va fi zi cu lună nouă.

Dacă tot e să fie părăsire de vară,

mirosul arunca-se-va în râu, plutind în derivă,

iar, de luna se întâmplă să fie primul pătrar,

spăla-se-va cu peşti, se va numi pescar.

Pipăitul devine incapabil să deosebească

pielea de porţelan, adezitul de piele;

de se întâmplă să fie luna în ultimul pătrar,

lepăda-se-va atingerea de gest,

punându-şi cenuşă în cap, viermii de mătasă ai cuvintelor.

Dacă nimic din ce v-am spus nu se întâmplă

înseamnă că e o părăsire simplă

o moarte

şi va dura exact atât.

Nyári elhagyás

Ha már meg kell történnie, legjobb ha nyáron hagynak el.

A síkságtól elszakadt látásnak fekete gólya tollai nőnek;

egy fekete tollas burkát éget a nap.

A hallás tér és idő nélkül maradt,

egyik füle tölgy, a másik eső és

mindent hallani, ami történik, amikor telihold van,

a gyümölcstől a gyökérig.

Az íznek mészajkai lesznek;

keserű hajózója leszel a mészkőtengereknek,

lesoványodott csigolyádon csapkod harmatinged,

ha újholdas nap jön.

Ha mindenképpen bekövetkezik a nyári szakítás,

a szag a folyóba ömlik, elsodródik,

és mivel történetesen növekvő a félhold,

halakkal mosakodik, halásznak fogják hívni.

Az érintés nem lesz képes megkülönböztetni

a bőrtől a porcelánt, a ragasztót a bőrtől;

ha történetesen a hold fogyóban lesz,

a gesztus elutasításra kerül,

hamut szór fejére, a szavak selyemhernyóit.

Ha semmi sem történik meg abból, amit elmondtam

azt jelenti, hogy egyszerű elhagyásról van szó

csupán egy halál

mely pontosan addig tart.

  traducere de/fordította Balázs F. Attila

ION

PIŢOIU-DRAGOMIR

Poliedru

„Ţin eu seringa as-tăzi, doctore” îi spun

şi zâmbesc larg, încurajator („Toată morfina,

în fine, rămâne în mâinile astea!” trece

prin gândul meu un fier înroşit în foc).

Ori arătam ca un butoi de varză acră,

parfum trivalent, desigur, ori semănam

cu un prinţ de aiurea, danez, de ce nu,

dacă asta dă bine – „A fi sau a

nu fi? … Aceasta-i întrebarea!” – oricum,

fiola de alături cochetează persuasiv.

Lasă uşa-ntredeschisă la plecare („Fan-

tastic omul ăsta în alb, unic, inegalabil!”

îi completez alura cu petale multicolore

de plastic opac şi îngheţ ca în zâmbetul

unui cerb săgetat de şase braconieri

                burduhoşi).

„Am în palme Graalul infailibil şi… nu

îl folosesc!” îmi strigă năuc un surâs

oţelit, privesc înspicat acul strălucitor şi

jur să nu mai ratez ultima şansă.

Tratament cu supliciu („Bănuise medicul?”),

iată noua „fata morgana”: nu sting deloc

durerile feroce şi las toate rănile-nflorite

să-mi strivească luuung mirul otrăvit…

De atâţia ani nu m-a vizitat aici

nimeni, nimeni (… parcă aş fi meritat asta

cumva), rămân verde-lucid, însă, şi nu

mă plâng nicicum de singurătatea mea

                purulentă.

„Nu anestezia vindecă!” strig mut, sunt

gata să primesc amant spaimele vorace

(seringa scrâşneşte în foc) şi pieptul îmi

hohoteşte arid în faţa spintecărilor

                neiertătoare.

Privind cum arde lichidul bastard, sar

într-un cutremur: „Dacă doctorul a pus

mai mult în tub, ca să…” Aş înţelege tot,

după cât i-am destrămat aici atâtea zile,

şi personalului din sanatoriu cum i-am

înnegrit negru-negru fiecare noapte

                albă.

Terapia prin chin, doar ea toarce mereu

liniştea albă („Ştia medicul?”) Paşii trecuţi

se topesc, acum, în noua mea viaţă – râmă

de elită?! – după un inedit scenariu

                oximoronic.

Poliéder

– Ma én tartom a fecskendőt, doktor úr – mondom neki,

bátorító, széles mosollyal („Minden morfium, végül,

ezekben a kezekben marad!”

szalad át a fejemben egy vörösen izzó vas).

Úgy néztem ki, mint egy hordó savanyú káposzta,

trivalens parfüm, persze, vagy mint

egy őrült dán herceg, miért ne, hisz

ez jól hangzik – „Lenni vagy lenni?… Ez a kérdés!” –

egyébként is, a mellette lévő ampulla meggyőzően flörtöl.

Résnyire nyitva hagyja az ajtót, amikor távozik

(„Fantasztikus ez a fehérköpenyes férfi, egyedi, páratlan!”

kiegészítem megjelenését tarka

átlátszatlan, rideg műanyag szirmokkal, és

hat pocakos orvvadász által meglőtt szarvas fagyott mosolyával.

„A kezemben van a tévedhetetlen Grál és… nem

használom!” szól rám bárgyú acélos mosollyal,

bizonytalanul nézek a fényes tűre és

elhatározom, hogy nem hagyom ki az utolsó lehetőséget.

Kezelés kínzással („Gyanította az orvos?”),

íme az új „fata morgana”: nem enyhítem egyáltalán

az ádáz fájdalmakat, és hagyom minden sebemet virágozni,

hogy szétzúzza mérgezett mirhámat…

Annyi éve nem látogatott meg itt senki, senki

(…mintha valamiképpen kiérdemeltem volna),

zöld-éber maradok, de semmiképpen sem panaszkodom

gennyes magányom miatt.

 „Az érzéstelenítés nem gyógyít!” – kiáltom némán

készen állok a szerető falánk félelmek befogadására

(a fecskendő csikorog a tűzben) és mellkasom

szárazon üvölt a kegyetlen hasadásoknál.

Nézem, ahogy a fattyú folyadék ég, felugrok

hirtelen: „Mi van ha az orvos nagyobb adagot,

hogy…” Megérteném, annyi velem töltött nap után,

a szanatórium egész személyzetének

beárnyékoltam álmatlan éjszakáit.

Fájdalomterápia, csak az pörgeti mindig a

fehér csendet („Tudta-e az orvos?”) Lépteim

elolvadnak, most, az új életemben – elit féreg?!

– egyedi oximoron forgatókönyv szerint.

traducere de/fordította Balázs F. Attila

EMILIA POENARU

MOLDOVAN

Cum vei apărea

Mă-ntreb cum vei apărea: ca o prezenţă

infinită înspăimîntătoare o linişte

o mare tăcere o mîngîiere suavă

odihnitoare o voce tulbure vîscoasă

o tristeţe o absenţă un chip

al singurătăţii?

Mă-ntreb cum. Ce mesaj

şi prin cine-l vei trimite.

Malurile realităţii lunecoase mă resping.

Solzii umezi de reptilă nu-mi îngăduie salvarea.

Mă-ntreb cum vei apărea: ca un pescăruş

un ochi ca o barcă o armonie ca o planetă

calcinată o flacără o tinereţe un înger

sau ca o moarte izbăvitoare?

Hogy fogsz megjelenni

Kíváncsi vagyok, hogy fogsz megjelenni:

mint végtelenül ijesztő jelenet mint csend

mint nagy hallgatás gyengéd pihentető simogatás

zavaros és ragacsos hang mint szomorúság

mint hiány mint a magány arca?

Kíváncsi vagyok, miként. Milyen üzenet

fogsz küldeni és kin keresztül.

A csúszós valóság partjai taszítanak.

A nedves hüllőpikkelyek meghiúsítják a menekvést.

Kíváncsi vagyok, hogy fogsz kinézni,

mint egy sirály mint egy szem, mint egy csónak,

harmónia, mint egy elszenesedett bolygó

egy láng egy ifjú egy angyal

vagy mint egy megváltó halál?

traducere de/fordította Balázs F. Attila

IOAN

F. POP

golul din urmă care creşte cu fiecare pas

în ritmul tobelor ce bat ultimele alarme ale căderii timpurilor.

nimeni nu face zid împotriva acestor neguri cotropitoare,

cu veniri şi plecări ce se devorează pînă la os.

aşteptările nedesluşite picură precum sîngele în clepsidră.

totul decade în delirul prezenţelor îmbrăcate

în mantia unor absenţe.

şi nici moartea nu ne mai poate ţine în viaţă.

lungi propoziţii prin halta cărora nu mai trece nimeni.

un gol care nu mai poate umple nimic.

paşii care răsună prin rănile serii neştiute de nimeni.

mögöttem az űr minden lépéssel növekszik

az idők bukásának utolsó vészjeleit kongató dobok ritmusában

senki sem épít falat a mindent elárasztó ködök ellen,

a jövés-menésekkel melyek csontig emésztenek.

homályos elvárások cseppennek, mint a vér a homokórában.

minden a hiányzások köntösébe öltözött jelenlét delíriumába hanyatlik

és a halál sem tarthat már életben minket.

hosszú mondatok, melyek megállóiban nincsen senki.

űr, melyet már nem tud betölteni semmi.

az est ismeretlen sebeiben visszhangzó léptek.

traducere de/fordította Balázs F. Attila

ION

POP

Cu cât trece vremea

Cu cât trece vremea

îmi vine

tot mai puţin să râd.

Precum izvorul care –

nu-i nouă comparaţia –

se vede râu fără să-şi fi dat seama.

Dar nu de dragul comparaţiei

scriu aceste rânduri –

ci pentru altceva, ce nu-l ştiu spune

nici eu

şi nici acest creion

ce va muri – şi asta o ştiu –

cu-o clipă doar

mai repede ca mine.

Az idő haladtával

Az idő haladtával

egyre ritkábban

van kedvem nevetni.

Mint a forrás, amely ‒

nem új az összehasonlítás ‒

tudtán kívül folyónak látszik.

De nem az összehasonlítás kedvéért

írom ezeket a sorokat ‒

valami másért, amit nem tudok elmondani

én sem,

és ez a ceruza sem,

mely meg fog halni ‒ és ezt tudom ‒

egy pillanattal hamarabb

mint én.

traducere de/fordította Balázs F. Attila

VIOREL

TĂUTAN

Albul-uitare

(apocalipsă şi geneză)

Deodată aud un tunet adânc,

mireasmă de peşte

întors către nori

şi păsări zbătând ţipăt de spaimă

spre-abisuri,

apoi, fulgere

poticnite-n spirale acvatice,

priviri caută mâinile

rătăcite-n speranţă

de horă,

mâinile – raze plângând

crispat ascunsa geneză.

O, mama nu îşi uitase pruncii

la joacă, nici braţele truda

şi-odihna, ci mânioasă negura

îi înghiţise!

La urmă, întreitul sărut al genunii

se stinge închis într-un murmur năuc:

„Veni-va şi EL şi EA,

şi totul va reîncepe

cu albul-uitare!”

A feledés – fehér

(apokalipszis és  teremtés)

Egyszercsak dörgés hallatszik a mélyből,

hal-illat fordul

a felhők felé

s rémült sikolyban buknak alá a mélybe

a madarak,

aztán villámok jönnek

vízi spirálokba botolva,

körtánc-reményben megakadó

kezek után

kutatnak a szemek,

az eltitkolt teremtést

torzan siratják a kéz-sugarak.

O, nem feledte ott gyermekeit az anya

a játéknál, és karja sem feledte a munkát

s a pihenést, a haragos sötét

nyelte el mindet!

Végül a mélység hármas csókja

elhal, miközben zagyválva ezt mormolja:

„Jön majd egy FÉRFI és egy NŐ,

és kezdődhet előlről minden

a fehér feledéssel!”

traducere de/fordította Simone Györfi

(Din antologia bilingvă Primăvara Poeziei – A Költészet Tavasza, apărută la Editura Caiete Silvane, cu ocazia celei de-a XX-a ediţii a Festivalului internațional „Primăvara Poeziei”, Zalău, 20-21 mai 2022).