BALÁZS

1. ATTILA

 

 

Halállal rokon

 

nem élek már

meg sem haltam

tanulok a füvek nyelvén

tiltakozni

 

kétszer halnék

ha a halál is velem halna –

 

halállal rokon

hosszú álmom

 

korán van még szerelmem

ebben a világban

mely érte megtöretett

 

 

Rudă cu moartea

 

nu mai trăiesc

nici n-am murit

învăţ pe limba ierbii

să protestez

 

de două ori aş muri

dacă şi decesul

s-ar stinge cu mine –

 

rudă cu moartea mi-e

visul cel lung

 

încă-i devreme, iubito

în această lume

care pentru el s-a răstignit

 

 

Balázs F. Attila fordítása/traducere

 

 

 

 

 

BODA

EDIT

 

 

Felirat a porerőmű falán

 

Porból lettünk, porrá leszünk.

Szélből jöttünk, szélbe megyünk.

Porból lettünk, szélbe megyünk.

Szélből jöttünk, porrá leszünk.

Nem köd, nem pára, nem délibáb.

Porzivatarban ázik, repül valami.

 

 

Inscripţie pe zidul uzinei de praf

 

Din praf zămisliţi, praf devenim.

Din vânt am venit, în vânt ne întoarcem.

Din praf zămisliţi, în vânt ne întoarcem.

Din vânt am venit, praf devenim.

Nu ceaţă, nu aburi, nu fata morgana.

În praful torenţial se udă, zboară ceva.

 

 

Dósa Andrei fordítása/traducere

 

 

 

 

SILVIA

BODEA-SĂLĂJAN

 

 

Cenuşa cuvântului

 

rog pădurea să mă înveţe

desfrunzirea de gânduri în neliniştea

vântului

rog ploaia să mă înveţe

rostirea lacrimii din dor de tăceri

în sarea pământului

rog pasărea să-mi deschidă ferestre

spre zborul ce visează odihna

cuvântului

rog apele să mă ascundă

în scoicile mării eşuate-n zbaterea

valului

şi focul îl rog să mă ardă-n cenuşa

opalului

rog floarea să mă înveţe

bucuria trăirii de-o clipă în armonia

grădinii

şi soarele-l rog să mă înveţe

binecuvântarea luminii

şi dacă voi învăţa trăirile pe scala

iubirilor toate

voi avea drum deschis ca să merg

mai departe

 

 

A szó hamuja

 

kérem az erdőt hogy tanítson meg

a szél szorongásában lombtalanítani

gondolataimat

kérem az esőt hogy tanítson meg

könnyekkel kifejezni

a föld sójának csend utáni sóvárgását

megkérem a madarat hogy ablakot

nyisson nekem a repülés felé

mely a szó lazításáról

álmodik

kérem a vizeket hogy rejtsenek el

a hullámok küzdelmeiben elbukott tengeri kagylókban

és megkérem a tüzet hogy opál hamuvá

égessen el

kérem a virágot hogy tanítson meg

a kert harmóniájában élés örömére egy pillanatra

és arra kérem a napot hogy tanítson meg

a fény áldására

és ha megtanulom a szeretet teljes

skáláját

megnyílik a biztonságos út

a tovább haladáshoz

 

 

traducere de/fordította Balázs F. Attila

 

 

 

 

 

IOAN-VASILE

BULGĂREAN

 

 

Requiem

 

E ziua morţilor şi din cer ninge

cu frunze multicolore

ca într-un ritual al şoaptelor

ce vă acoperă liniştea de veci.

În căderea lor

cu fluturii morţi a doua zi

de la naştere,

formează un fel de dans bezmetic

care sfârşeşte

pe acoperământul

cu pietre funerare.

Lumânările ard

din fiecare ochi plâns de mamă,

de tată, de frate, de copil

se furişează parcă ruşinate

printre frunzele mişcate

din când în când

de adierea vântului

ce parcă nici el nu se mai aude.

E liniştea aceea… spartă vremelnic,

din depărtare, de toaca bătând

pe ritmuri cardiace

şi de clopotul care jeluieşte

prin plânsul său.

Mai înspre valea adormirii voastre

o brânduşă violetă îşi desface petalele

spunându-ne, parcă, de ziua de mâine

care va să vină.

 

 

Rekviem

 

Halottak napja van, az ég

színes faleveleket havazik,

mint holmi rituáléban,

ahol a csöndet örökre eltakarja a suttogás.

Hullásukban

fejvesztett táncot járnak

a két napig élő pillangókkal,

hogy mindannyian

a sírhantok

betonlapján

végezzék.

Gyertyák égnek az anyák,

apák, fivérek, gyermekek

kisírt szemében,

szellő sincsen, csak fuvalom,

alig libbenti meg

néha-néha a faleveleket,

melyek közt a gyertyalángok

mintha szégyenkezve osonnának.

Az a csönd, az a bizonyos csönd ez… amelyet

csupán a szívdobbanás ütemét utánzó,

messziről idehangzó tóka hangja tör meg ideiglenesen,

és a harangszó,

mely síró hangon kesereg.

Kissé odébb, álomba merülésetek völgye felé,

egy lila kikerics szétnyitja szirmait,

mintha a holnapról beszélne,

amely majd jönni fog.

 

 

traducere de/fordította Lövétei Lázár László

 

 

 

 

 

 

DEMÉNY

PÉTER

 

 

Tenger

 

Hol ér véget a tenger?

 

Az egyik végén én vagyok a parton,

egyedül hallgatom tenger mormolását,

körülöttem izzadt nyüzsgés,

a boldogság folyamatos bizonygatása.

 

Hullámok jönnek,

híreket hoznak az ötödik égtájról,

ahol még soha nem jártam.

 

Repülni nem tudok,

életemet újrakezdeni hiába próbálkozom,

mindenképpen kimaradnak belőle szakaszok,

benne parázslik a kráter.

 

Előttem a tenger,

mögöttem a szállodák a maguk kis all inclusive-jaival,

a fánk körülhordozásából élő magyarok és románok,

önáltatás porcukra száll, mogyorókrémet kenek szét magamon.

 

Ostorom nem volt Rodostó,

és nem Zágonba vágyom,

csak egy helyre, ahol otthon lehetnék,

és nem az ékezetekben lesnék az otthonom.

Ugyan hová vezetett, ha másokkal nyaraltam,

hittem a kagylókban, homokban, gyöngyben,

a napolajokban, melyektől soha nem égek le?

Bronzos sem lettem sohasem.

 

Hol végződik a tenger?

 

Ne próbálj elhitetni semmit,

ne mutass hajókra, kardszárnyú delfinekre:

még egy kicsi, s a szépségben sem hiszek.

 

A szörfözőket látom én is,

palackba rejtett üzenetek között lebegnek,

minden szárnyaló deszka egy-egy elpusztult remény.

 

A nyakuk vajon miért oly ösztövér,

miközben mellük meg herkulesi,

hogy szinte-szinte, pedig á, dehogy.

 

A túlsó partot hozd ide nekem!

 

Vagy inkább ne, csak mutasd meg, hogy hol van,

melyik irányban, mégis ugyan merre:

rosszul tájékozódom, de mindent megteszek, hogy megtaláljam.

Erről a partról már mindent tudok.

 

Papírhajóm, bukdácsolj hát tovább

hullámokon és szigeteken át,

az életemtől és az életemből,

míg odatúl a másik semmi megtör,

és megvethetem benne lábamat:

végre szemembe néz és rám mutat.

 

 

Mare

 

Unde se sfârşeşte marea?

 

La un capăt de ţărm mă aflu eu,

ascult singur murmurul mării,

în preajma mea, agitaţie febrilă,

dovezi necurmate de fericire.

 

Vin valuri la ţărm,

aduc veşti dintr-al cincilea cer,

pe unde n-am fost niciodată.

 

Nu ştiu să zbor,

în van încerc să-mi iau viaţa de la capăt,

oricum rămân pe dinafară etape,

cu craterul încins în ele.

 

Marea în faţa mea,

în spate hotelurile cu micile lor all inclusive,

maghiarii şi românii care trăiesc din vânzarea gogoşilor,

pluteşte zahărul pudră al autoamăgirii, mă ung cu cremă de alune.

 

Biciul meu n-a fost Tekirdagul,

nu doresc s-ajung nici în Zagon,

doar într-un loc unde m-aş putea simţi acasă

şi unde căminul să nu-mi fie spionat în diacritice.

Unde am ajuns dacă mi-am făcut concediul estival cu alţii,

am crezut în cochilii, nisip, mărgăritare,

uleiul de plajă care te protejează de arsuri?

Bronzat n-am fost niciodată.

 

Unde se sfârşeşte marea?

Nu încerca să mă convingi de nimic,

nu-mi arăta vapoare, delfini marsuini:

încă puţin şi-mi pierd credinţa în frumuseţe.

 

Pe surferi îi văd şi eu,

plutesc printre mesaje închise în sticle,

fiece placă în zbor e o speranţă pierdută.

 

Oare de ce au grumazul atât de uscăţiv

când pieptul li-e aproape herculean,

încât mai-mai să crezi, dar o! da de unde.

 

Adu-mi aici ţărmul celălalt!

 

Sau mai bine nu, arată-mi numai unde e,

în ce direcţie, spre unde se află:

mă orientezi anevoie, dar fac totul ca să-l găsesc.

Despre ţărmul acesta ştiu deja totul.

 

Bărcuţa mea de hârtie, pluteşte deci pe valuri

şi peste insule, mai departe

de viaţa şi din viaţa mea,

până te zdrobeşte dincolo nimicul celălalt

şi-mi voi putea pune piciorul pe-acel mal:

mă va privi, în sfârşit, în ochi şi mă va arăta.

 

 

Kocsis Francisko fordítása/traducere

 

 

 

 

 

DEVECSERI

ZOLTÁN

 

 

A tilaji temetőben

 

 Szerethetett engem az Isten

         mert teremtményének

         engem is elfogadott;

        Sárból-agyagból apám s anyám álmaiból”!

                  (Nagy Gáspár „utazólevele”)

 

Halál, temető, sír – szavak

kézzel írt cédulák alatt

kutatok tartományokat,

ilyen – a derű senkiföldje,

a félelmen túli tartomány:

a versen túli hol lehet

– az átlelkesített képzelet

végül a halottak tartományába ér!

Van tovább vagy vissza?!

Szorítja szívünket téli omlás;

halálunk hallatán mégse félünk    ./.

– föntről ránksüt a csillagoltár.

ittjártunk nem reménytelen,

a csend továbbélni sürget,

egyetlen egy életünket

ne korlátozza végtelen:

Elorzok pár évet még a földtől,

       aztán gyökér fonódhat nyelvemen.

 

Azt írtad egyszer, utad két véginél

tömegsírokig értél, s ím itt a lélek súlyai

– cipeli őket már a suhanc-költő.

Érzi, minden megtörtént értünk,

minden az utunkban állhat,

eljöhet értünk – ha már

cipőt, ruhát, verset, hazát

kinőttünk a halál előtt – –

…vagy halálunk is kinőtt

        hogy életünk nyúlik örökre

        úgy gyönyörű a test sugárzó

        ha zöldell a fű fölötte?!

 

Látjuk majd egy madár ritka röptét,

veled megértettük az éj ízét,

s a koponyák (egykoron paloták

vagy kelyhek) várakoznak

szárnya ívén a harsonákig!

 

A költők fölé földet képzelünk

és verset képzelünk föléjük.

Verseid téged föltámasztanak;

emlékezz: szüleid közé ültél

Kisasszony napján boldogan!

Mégse feledheted utolsó

szolgálati repülésed

édes történetét,

mint mikor mézbefúlnak a méhek;

hiszen te (is) tudtad mi a vége…

Halálom csak rámtartozik,

gondoltad HARMINC FELÉ érve:

„fejet ajándékba nem adunk”!

 

Aztán az áthúzott versek sok-sok    ./.

hajnala után asztalodon maradt

utazó leveled odaátra!

 

 

În cimitirul din Tilaj

 

„Trebuie să mă fi iubit Dumnezeu

  căci m-a acceptat şi pe mine

  între creaturile sale;

  Din noroi şi lut, din visele tatei şi ale mamei!”

(„scrisoarea itinerantă” a lui Gáspár Nagy)

 

Moarte, cimitir, mormânt – cuvinte

caut ţinuturi

sub bilete scrise de mână,

cum ar fi – ţara seninătăţii nimănui,

ţinutul de dincolo de frică:

oare cel de dincolo de poem unde o fi

– imaginaţia însufleţită

ajunge în cele din urmă în ţinutul morţilor!

Există mai departe sau înapoi?

Năruirile iernii ne strâng inima;

totuşi, la aflarea morţii noastre nu ne temem ./.

– de sus ne luminează altarul stelelor.

trecerea noastră în lume nu-i lipsită de speranţă,

tăcerea ne îndeamnă să trăim mai departe,

singura noastră viaţă

să nu fie limitată de infinit:

Voi prăda pământul câţiva ani încă,

apoi pe limbă mi se vor putea împleti rădăcini.

 

Ai scris cândva că la cele două capete ale drumului tău

ai ajuns la gropi comune şi iată aici greutăţile sufletului

– le cară deja poetul flăcăiandru.

Simte că toate s-au întâmplat pentru noi,

totul ne poate sta în cale,

poate veni după noi – de vreme ce

pantofii, hainele, poeziile, patria

ne-au rămas mici înainte de moarte –

…sau ne-a rămas mică şi moartea,

viaţa noastră la nesfârşit se întinde

trupul e minunat, radios,

dacă iarba deasupra îl cuprinde.

 

Vom vedea zborul rar al unei păsări,

cu tine am înţeles gustul nopţii,

iar craniile (pe vremuri palate

sau potire) aşteaptă glasul trompetelor

pe arcul descris de aripi!

 

Deasupra poeţilor ne închipuim pământ

şi poezii ne închipuim deasupra lor.

Poeziile tale te învie;

adu-ţi aminte: te-ai aşezat fericit

între părinţii tăi de Sfânta Maria mică!

Cu toate astea, nu poţi uita

povestea dulce

a ultimului zbor de serviciu,

ca atunci când albinele se-neacă în miere;

doar ştiai (şi) tu cum se termină…

Moartea îmi aparţine doar mie,

te-ai gândit ajuns ÎN JUR DE TREIZECI:

„capul nu-l oferim în dar”!

 

Apoi, după versurile tăiate din zorii ./.

multor-multor zile, pe masa ta a rămas

scrisoarea itinerantă pentru lumea de apoi!

 

 

Dósa Andrei fordítása/traducere

 

 

 

EGYED

EMESE

 

 

Két álom között

 

Az el nem múlás

hiú gondolat!

Hempergés hiú szavak bársonyán.

Szállongás, soha zuhanás.

Az el-

 

múlás: kongatja

a harangokat.

 

(Te verted félre a harangokat?

Vetetted végét egy közös

világnak?

 

Te vagy, akit

vigasznak véltelek?

 

Virágmag voltam: hallgatás vagyok.

 

 

Între două vise

 

A nu fi trecător,

gând vanitos!

Tăvălire pe catifeaua cuvintelor pustii.

Plutire, prăbuşire niciodată.

Trece-

rea: bate

clopotele.

 

(Tu ai tras clopotele-n dungă?

Ai pus capăt unui univers

comun?

 

Tu eşti cel pe care

l-am crezut alinare?

 

Am fost sămânţă de floare: acum tăcere.

 

 

Kocsis Francisko fordítása/traducere

 

 

 

 

FEKETE

VINCE

 

 

Fehér árnyék

 

„Omladoznék puha röggé,

foszladoznék futó köddé…”

Lator László: Hangpróba

 

Nem fázott, mert takarták, simogatták

a sűrű, csergés gyökerek, melengették

a föld gyomrából fölszálló, mofettákból

kiáramló melegítő áramlatok. Mellén

apró göröngyű, könnyű föld. Háta

alatt simuló füvek, kristályok, csomók.

Szájában kellemes ízek, fűszerek, húsok

édeskeserű emlékei. Orrában selymes

illatok. Fülében mindenféle könnyű,

ringató zenék. És vizek is csordogáltak

körülötte, lassan pötyögő cseppek,

de szivárgó harmatok is, nedvek is,

rostokban, hajszálerekben szállított

csillámló esők. És fény is fentről,

a kristályok, rögök között átszüremlő,

gyengéden szétmálló pászmák,

balzsamos fénycsíkok, fehér árnyékok,

villogó szemekkel kacsintó zselék.

Könnyű porok és olajos nedvedzés.

És hernyók is, férgek is, bogarak is,

tekergő, kóstolgató, csiklantó ernyedés.

Majd bábok robbantak belülről, magok

csattantak, sárgák, kékek, bíborszínűek.

Feszült a teste, duzzadtak, repedtek, hasadtak,

nyúltak belőle felfelé, emelkedtek, fúrták,

nyújtották, vonták, taszították, lökték

magukat kifelé valamik, törekedtek fel,

ki onnan, valahová. Hangokat hallott,

ízeket érzett, és megmagyarázhatatlan,

boldog öröm áramlott szét egész testében.

 

 

Umbră albă

 

„Bulgăr moale m-aş sfărâma,

în ceţuri m-aş destrăma…”*

Lator László: Probă de sunet

 

Nu i-a fost frig, l-au acoperit, l-au mângâiat

rădăcini dese, precum cergile, l-au încălzit

curenţii calzi ieşind din burta pământului,

din mofete. Deasupra pieptului său, bulgări

mici de pământ uşor. Pe sub spinarea lui,

ierburi mângâioase, cristale, grămăjoare.

În gură, gusturi plăcute, condimente,

amintirea dulce-amară a cărnurilor. În nări,

miresme mătăsoase. În urechi, tot felul de

muzici line, legănătoare. Şi clipoceau în

preajma lui şi ape, stropi picurând încet,

dar şi rouă condensată fin, şi seve,

ploi scăpărătoare transportate în fibre,

vinişoare. Dar şi lumină de deasupra,

dâre de lumină strecurate printre cristale,

prelinse printre bulgări, molatec

destrămate fuioare, balsamice, umbre

albe, peltea mijind cu ochi albicioşi.

Ţărână uşoară şi mişcate seve uleioase.

Şi omizi, şi viermi, şi gândaci, moliciune

hoinară, degustătoare, gâdilitoare. Apoi

au explodat în interior nimfe, s-au deschis

seminţe, galbene, albastre purpurii.

Se încorda trupul, se umflau, crăpau, plesneau,

ieşeau din el, se ridicau, îl perforau, se

întindeau, trăgeau, împingeau, îmbrânceau

spre în afară nişte lucruri, se străduiau

să iasă, spre undeva. A auzit voci,

a simţit izuri şi-n tot trupul lui s-a revărsat

o inexprimabilă, fericită bucurie.

_________

* Mottoul în original: „Omladoznék puha röggé,/ foszladoznék futó köddé…”

 

 

Kocsis Francisko fordítása/traducere

 

 

 

 

 

SIMONE

GYÖRFI

 

(te văd în vise)

 

noaptea, pe străzi

doar urmele de paşi

s-ar îmbia, tăcut

fără motiv

precum un strigăt

disperat

 

urme de paşi

în căutarea

drumurilor spre casă

în căutarea locurilor

unde erai,

cândva, acasă

 

mamă

te văd în vise doar

de-acum

cu ochii stinşi

privind spre mine

pe la răspântii

mereu întrebători

spre cimitir drumul e lin

dar cel spre casă

pierdut rămâne

între nori

 

 

(álmokban látlak)

 

éjjelenként, az utcán

már csak a lábnyomok

követnék egymást csendben,

oktalanul

mint egy kétségbeesett

kiáltás

 

csak lábnyomok,

miközben azt kutatják

merre is van az otthon,

hol vannak a helyek,

ahol valamikor

még otthon voltál

 

anyám

csak álmaimban látlak

immár

kiégett szemeid

kérdőn és kérőn

kutatnak felém

mindegyik keresztútnál

 

az út a temető felé

zökkenőmentes lenne,

az otthonod felé

beleveszik örökre

a felhőrengetegbe

 

 

traducere de/fordította Simone Györfi

 

 

 

 

 

HALMOSI

SÁNDOR

 

 

Dobogó kő

 

Mert véletlenek ugye nincsenek. Rend van.

A torokban és a gyomorban lüktető

örökös hiány. A gerincsérv. Az utolsó szó utáni

mázsás csend, ami a vers. Haláltusa. A gondolat

teremtő kíméletlensége. A nyelv hiátusa.

És beszélni, beszélni mégis.

 

 

Piatră pulsatoare

 

Nu există coincidenţe, nu-i aşa? Există ordine.

Golul veşnic pulsând în gât şi în stomac.

Hernia de disc. Liniştea apăsătoare de după

ultimul cuvânt, care e poezia. Agonia.

Cruzimea creatoare a gândului. Hiatul limbii.

Şi totuşi să vorbeşti, să vorbeşti.

 

 

Kocsis Francisko fordítása/traducere

 

 

 

 

DANIEL

HOBLEA

 

 

Cât mai sunt

 

Vedeţi vedeţi

acum în sfârşit

nu mai trebuie

să ne prefacem

că nu vedem

ceea ce vedem

sublima incoerenţă

a celui de-a pururea

supra-raţional

căci în sfârşit

vine vine

clipa Clipei

a crucii

a îngenuncherii

a netăgadei.

 

 

Amíg még vagyok

 

Lám lám

most végre

nem kell

úgy tegyünk

mintha nem látnánk

amit látunk

az örökkévaló

értelem-feletti

magasztos inkoherenciája

mert végre

jön jön

a Pillanat pillanata

a kereszté

a térdelésé

a nemtagadásé.

 

traducere de/fordította Balázs F. Attila

 

 

 

 

 

DINA

HORVATH

 

 

Cred

 

Mai cred în muguri şi mai cred în rouă

şi în poveşti rostite-n fapt de seară

când valul nopţii unduie pe-afară

lin precum vântul pregătind o nouă

mărturisire-a cerului, a vieţii,

pulsând în psalmii răsfiraţi pe dealuri

mai cred că printre nori fug călăreţii

să secere în lanul de balauri,

că s-a umplut pământul de jivine

şi-i tot mai copt, mai zdruncinat din fire,

chiar dacă unii-l umplu cu iubire

ea, moartea, ţese fire peste fire

într-un noian de pânză, de capcană

ce cade peste tot şi peste toate

când nu te-aştepţi, şi zilnic ia pomană

părinte, fiu, prieten, soră, frate,

e o rafală surprinzând orbeşte,

în hohote funeste, tot ce poate,

tot ce e viu, şi creşte şi tot creşte,

nimic n-o-ntoarce, nimeni n-o opreşte…

Dar eu naiv, prosteşte – cine ştie?

Nu cred în moarte, cred în veşnicie!

 

 

Hiszek

 

Hiszek a rügyekben s a hajnali harmatban

a szürkületben elregélt mesékben

az odakintről felhullámzó éjben,

hiszem lágy szellők szárnyán szálló,

szétszórt dombháton zsoltárokban lüktető

vallomását az égnek és a létnek,

hiszem, hogy a felhők közt lovasok vágtatnak

kik a gonosz vetésben sárkányokat aratnak,

hogy fenevadak lepték el a földet,

s az, megrendülten, mindenre megérett,

bár van, ki szeretetet takarna rá, mint vértet,

ő, a halál, ott szövi szálait,

csapdaként teregeti óriás vásznait,

eltakar mindent és mindeneket,

váratlanul, s naponta vámol

atyától, fiútól, testvértől, baráttól,

meglep vaktában, sortüzekben,

gyászos sirámokban, dőzsőlve mindenekben,

minden élőt, és nő, növekszik egyre,

meg nem fordítja semmi, senki nem teszi szegre…

Ám én,naívan s balgán – hisz, ki tudja?

Az öröklétbe vetem hitem, nem a halálba!

 

 

traducere de/fordította Simone Györfi